Álláskeresési praktikák – III. Ki vagyok és mit szeretnék?

Avagy a keresés helyett hogyan találjunk munkát? kérdőjel4

Cikksorozatommal abban szeretnélek támogatni, hogy a keresés helyett egyre inkább a „találás”, a siker kerüljön a fókuszba. Az első két részben körbejárjuk, hogy mivel (önéletrajz, motivációs levél), illetve hogyan lehetsz a munka-találásban tudatosabb és hatékonyabb. A harmadik rész pedig már arról szól majd, hogy ki az, aki keres és tudja-e, hogy mit is keres? Ha ugyanis céltalanul, önmagad, a vágyaid és képességeid ismerete nélkül keresgélsz, hogyan találnád meg álmaid munkáját?

A sikeres munkataláláshoz elengedhetetlen az önismeret, hogy tudd, ki vagy és mit szeretnél. Az álláskeresés során megjelenő önkételkedéseket, félelmeket, illetve az önkorlátozó hiedelmek gátló szerepét már a sorozat 2. részében említettem. Nagyon fontos, hogy ezeket jól ismerd, ahogyan természetesen az erősségeidet, képességeidet, esetleges hiányosságaidat. Legtöbben inkább alul értékelik magukat, de előfordul a másik véglet is. Hiába akarsz balett táncos vagy úszó világbajnok lenni, ha elmúltál már 30 éves és most kezdenél el megtanulni táncolni, vagy úszni. Semmi sem lehetetlen, de azért lássuk be, kisebb az esély, hogy ez lesz a te utad.

Nem árt, ha van fogalmad a betöltendő állásról, van egy kis pályaismereted. Főleg pályakezdőként érdemes több területet is kipróbálnod, hogy jobban megismerd magad. Ha nem igazán bírsz egy helyben ülni, a monotonitástól kiráz a hideg, akkor egy adatrögzítő munka nem a legmegfelelőbb neked. Bizonyos pozíciókkal együtt jár az éjszakázás, a hétvégi, vagy akár ünnepnapi beosztás, az egész napos állás/ülés, szabadtéri munkavégzés. Ezekkel ne csak akkor szembesülj, ha már felvettek.

Egyik pozíció sem jobb, vagy rosszabb, mindegyikre szükség van. Szerencsére mindannyian különbözőek vagyunk, más kompetenciákkal, prioritásokkal, mindenki megtalálhatja azt, ahol ki tud teljesedni. Csak tudd, hogy te milyen típus vagy, neked mi a fontos, mit szeretsz, mi motivál és mi nem.

Van, aki szabadságra, kötetlen munkaidőre vágyik, hogy a maga ura lehessen, míg más retteg a vállalkozói léttől, a jutalékos rendszertől, mert az számára a kiszolgáltatottsággal egyenlő. Belőle kiváló munkaerő lehet alkalmazottként, aki szereti, ha pontosan megszabják feladatait és az elvárásokat. Egy valamihez azonban már ne próbálj görcsösen ragaszkodni, mégpedig a „biztos munkahely” ábrándjához. Ma már nincsen biztos munkahely! Képessé kell válnunk a változásra, a folyamatos fejlődésre, az élethosszig tartó tanulásra.

Ha felteszik neked vagy te magadnak a kérdést, hogy milyen munkát akarsz, felejtsd el az alábbi válaszokat: „mindegy”, „bármit”, „bárhol”. A tudatosság és teremtés szempontjából kell, hogy legyen a fejedben egy kép a célodról. Lehetőleg egy reális, megvalósítható, aktív cél. Ez utóbbi azt jelenti, hogy tenned is kell érte, nem az a célod, hogy majd valaki felfedez, majd csak úgy megtörténik veled a csoda. Bár a csodák sem kizártak, ha tudod ki vagy és mit akarsz, és a görcsös akarást is el tudod engedni. Akkor bármi megtörténhet. Egyszer csak „véletlenül” megtalálnak azok a bizonyos emberek és lehetőségek, minden úgy alakul, ahogyan azt megálmodtad. De ez is mivel kezdődik? Egy álommal. A te álmoddal, és egy lépéssel.

Sajnos azt tapasztalom, hogy rengeteg embernek fogalma sincs arról, mit szeretne, csak azt tudja, hogy mit nem. „Utálom a munkahelyem, tudom, hogy többre vagyok képes, de…”. „Érzem, hogy nem vagyok a helyemen, csak…” És jönnek a kifogások, a bizonytalanságtól való félelem. Igen, nem könnyű váltani, kilépni a biztosnak hitt, ámde „nemszeretem” munkahelyről és beleugrani az ismeretlenbe, a bizonytalanba. Felelőtlenül persze nem is ajánlom, hogy ott hagyj csapot-papot. De….

Nézd meg ki vagy te és mit szeretnél. Mi a te feladatod ebben az életben? Miben vagy te a legjobb? Merj álmodni! Sokan meg sem próbálnak abból megélni, amit szívesen csinálnak. Higgy magadban és találd, vagy teremtsd meg álmaid munkáját! Érezni fogod, ha megvan, ha ez az, itt a helyed, ez vagy TE. Ez az a bizonyos önmegvalósítás. Sok sikert!

„Az élet csupán egy lehetőség a fejlődésre, a virágzásra, arra, hogy valóban legyél. Az élet önmagában üres: ha nem vagy elég kreatív, nem tudod megtölteni beteljesüléssel. A szívedben ott van egy dal, amit el kell énekelned, egy tánc, amit el kell táncolnod, de ez a tánc láthatatlan, és a dalt még csak nem is hallottad eddig. Lényed legbenső magjában van mélyen elrejtve. A felszínre kell hozni, ki kell fejezni. Ez az “önmegvalósítás“. De ritka az olyan ember, aki az életét növekedéssé változtatja, aki az életét az önmegvalósítás hosszú utazásává alakítja át, aki azzá lesz, akivé lennie kell.” (Osho)

 Uhlár Mónika
coach, életvezetési és karrier tanácsadó

Pin It

Comments are closed.