GYIK – avagy az úton önmagam felé

Biztosan Te is találkoztál már számos weboldalon ezzel a rövidítéssel: úton03GYIK, ami annyit jelent, hogy „Gyakran ismételt kérdések”. Mivel egyre többen kérdezik/kérdezitek tőlem, hogy én hogyan csináltam, mennyi ideig tartott, amíg a Csendo látásmódja szerint tudtam élni az életemet, megosztom Veletek. Ez persze nem recept, nem általános, mindenkire érvényes útmutatás, hiszen mindenki más, egyedi, mindenkinek magának kell megtalálnia saját magához azt a bizonyos kulcsot, de lehet, hogy valakinek mégis segíthetek vele.

Ahogyan a bemutatkozásomban is írtam, 6 évvel ezelőtt jutottam el Csattos Ilonához (Ilikéhez), akkor még egyéni konzultációra. Addigra már a pánikbetegségem miatt végigjártam a hagyományos terápiákat, gyógyszeres kezeléseket, de a tüneteim csak ideig-óráig szűntek meg, majd kezdődött minden elölről, s talán még mélyebbről. Szerettem volna végre megszabadulni az állandó szorongástól, félelmektől és rosszullétektől.

Először a jobb agyféltekés rajzolásra mentem el, majd elkezdődtek az Élet-Terápia programok. Én gyorstalpaló tanfolyamként az összeset végigjártam kb. 1 – 1,5 év alatt, több füzetet teleírtam, részt vettem a táborokban, radikális változás azonban nem következett be az életemben, amit (el)vártam. Kicsit irigykedve néztem, hallgattam másokat, akik boldogan számoltak be a pozitív változásokról. Természetesen én is sok mindent megláttam az életemről, magamról, a hitrendszeremről, a félelmeimről, de valami hiányzott. Azt hittem legalábbis. Jöttek a hullám hegyek és völgyek, s bár a pánikrohamok is többször hetekre megszűntek, mégis újra és újra visszatértek. Kezdtem türelmetlen lenni, úgy döntöttem, inkább beszedem a gyógyszereket, csak szűnjenek már meg végre a rosszullétek. Ez egyszerűbbnek tűnt, mint a „Vedd észre!”, a 6 pont, meg a karikák. Hiszen akkor nem kell tennem semmit, nem derülhet ki, hogy én nem csinálok jól valamit, amitől egész életemben rettegtem. Pedig meg sem próbáltam, el sem kezdtem igazán, csak maximum addig jutottam, hogy észre vettem, konstatáltam, hogy mi ez a rossz érzés bennem, és tovább szenvedtem benne. Elméletben már nagyon jó voltam, legalább százszor végiggondoltam, hogy majd mit kell tennem, azonban amikor „élesben”, a gyakorlatban is alkalmaznom kellett volna, megtorpantam. Mi mást használtam volna kifogásként, mint amit egész addigi életemben? Hogy nekem ez nem megy, ez nehéz!

Fél év kihagyás után visszatértem, mert már tudtam, hogy van másképp, van más megoldás is, mint a gyógyszerek. Már nem csak a tüneteket akartam megszüntetni, hanem az okokat is meg akartam találni. Ekkor született meg az a bizonyos elszántság, ami nélkül nem megy az új, nem működik a dolog. Magától nem. Hát elkezdtem.

Újra beültem a programokra, de már nem attól vártam a csodát, hogy csak ott ülök és jegyzetelek, hanem elkezdtem működtetni. Elkezdtem figyelni, észre venni, és kilépni a múltbéli, megszokott reakciókból. Nem állítom, hogy ez azonnal sikerült. Volt, hogy csak utána „vettem észre”, majd közben, végül pedig már ez egyfajta folyamatos „vedd észre”-vé, jelen-létté vált. Ekkor már nem adtam fel, nem engedtem teret a régi kifogásoknak, bármennyire „próbálkoztak” is. A pánikrohamok is egyre ritkábban jöttek elő, egyre enyhébb formában. Egyre több minden megváltozott bennem és körülöttem. Elkezdtem élvezni az életet, az életemet. Azt hittem már mindent tudok, mindent látok, most már tudom ki vagyok és ki nem vagyok. Szépen elkezdtem „csendos” köntösbe bújtatni az újnak hitt régit, észre sem vettem, hogy ez még nem AZ.

Azt hittem, hogy rengeteget változtam, már nem azt gondolom magamról, hogy határozatlan, félénk vagyok, hanem azt, hogy határozott és magabiztos, már értékelem magam stb. Majd a táborban láttam meg, hogy ebből sem igaz semmi. Mert ezt is csak gondolom. És amit hiszek, gondolok, az nem a valóság. Abban a pillanatban megjelentem ÉN, akiről már nem tettem fel több kérdést, már nem gondoltam semmit, se jót, se rosszat, ez a kettősség megszűnt, s már csak azt kérdeztem Ilikétől: „Ez a csoda vagyok ÉN?”

Azt is sokan kérdezitek, hogy azóta mi változott? Már nem is jönnek a múltbéli gondolatok? Dehogynem.

Sokáig akartam újra átélni ezt az „élményt”, elkeseredtem, hogy most hogyhogy rosszul érzem magam, mikor már olyan jól voltam? Elvártam magamtól, hogy nekem most már jól „kell” lennem. Megjelent ebben is a megfelelni akarás, magamnak, a többieknek. Cikinek éreztem elmondani, hogy megint belementem a régibe, megint azzal azonosultam, megint jól elkezdtem agyalni a dolgokon, megint jön a szokásos kontroll-kényszer és a többi. Hiszen már láttam. Hónapokig tartott, mire elfogadtam, hogy a múltat nem lehet és nem is kell kitörölni, bármikor megjelenhet a szokásos múltbéli reakció, görcsbe rándulhat a gyomrom, bármilyen régi gondolat felmerülhet, de már tudom, látom és ez csak annyi ideig tart, amennyit én foglalkozok, időzök vele. Megjelenik és el is tűnik. És nem akarhatom átélni itt, ebben a pillanatban azt a bizonyos pillanatot 2009. augusztus valahányadikának valahányadik percéből, hiszen az már elmúlt. De a csoda mindig itt van, minden egyes pillanatban, nem kell menni érte sehová. Ha máshol, más időpontban keresném, tagadnám a jelenlétét, azt, hogy itt és most is megélhetem újra és újra, bármikor. Nem kell, és nem is lehet elképzelni, hogy majd milyen lesz az a pillanat, mert úgyis mindenkinél más, sőt, én magam sem éltem meg sosem ugyanúgy.

Most már azt is tudom, hogy olyan sincs, hogy visszaestem, csak éppen a figyelmem megint máshol jár, megint a régi szerint gondolkodom arról, ami történik, és csak rajtam múlik, mikor hagyom abba és térek vissza a jelenhez, magamhoz. Hiszen mindkettő egyszerre van jelen, akkor miért ne figyelhetnék a „jóra”? Arra, amit szeretnék?

A folyamat azóta is tart, továbbra is folyamatosan észre veszem, figyelek, tudok magamról, ez nem olyan, mint a vasárnapi ebéd, ami délre kész és vége, semmi dolgom tovább vele. Az élet ugyanúgy zajlik körülöttem, történhetnek „rossz” dolgok, alakulhat valami másképp, mint ahogyan azt szeretném, de már nem érzem rosszul magam tőle, el tudom fogadni, sőt számtalan alkalommal bebizonyosodott már, hogy a váratlan fordulat sokkal jobbat hozott végül, mint amit én elterveztem. Ha bele is megyek valamibe a szokásos módon, a múlt szerint, akkor is látom már magam, a gondolataimat, a reakcióimat „kívülről”, így 100%-osan már nem is tudok vele azonosulni. Történések tehát jönnek és mennek. Gondolatok, hangulatok jönnek és mennek. Jó időszakok jönnek és mennek. Rossz időszakok, „problémák” jönnek és mennek. De a tudatosság mindig jelen van. Te mindig jelen vagy.

Kedves “Keresők”, tehát elszántság, kitartás, figyelem! Újra és újra és újra és még mindig. Folyamatosan tudj magadról, figyelj, hagyd abba az állandó agyalásokat, elemzéseket, a miérteket, a magyarázatokat és a kifogásokat!

Az én életemben hatalmas változást hozott ez az új látásmód, mellyel önmagam és a világot is másképp kezdtem el látni. Ha tehát nem vagy elégedett valamivel az életedben, ha újra és újra ugyanazokba a problémákba ütközöl és Te is változást szeretnél végre, akkor hagyd, hogy összeomoljon a régi, mindaz, amit eddig hittél és lásd meg az életedet, a problémáidat másképp! Ebben segítek Neked!

Pin It

Comments are closed.