Stresszkezelés – Lelki ellenállóképesség fejlesztése

stress-relaxFolyamatosan azt halljuk, hogy a stressz már népbetegség, számos fizikai tünet, betegség hátterében áll, de hát mit tehetnénk ellene, mikor ilyen stresszes, rohanó világban élünk. Igenis tehetünk ellene, önmagunkért, a saját lelki ellenállóképességünk fejlesztéséért! Én így csinálom.

Nézzük meg ezt is másképp: Mi okozza valójában a bennünk megjelenő feszültséget, stresszt? A külső körülmények, szituációk, emberek, vagy esetleg mi magunknak? Azáltal, ahogyan reagálunk ezekre az „idegesítő” helyzetekre. Hiszen az élet 10%-a csak az, ami veled történik, és 90%-a pedig az, ahogyan reagálsz a történésekre. Érdemes tehát körülnézni a saját gondolkodásmódunkban, félelmeinkben, driver-einkben is és a változtatást itt, önmagunkon belül elkezdeni.

Ne megszabadulni akarjunk a stressztől, az csaknem lehetetlen, hanem tanuljuk meg kezelni! Az ugyanis rajtunk múlik, hogy mennyire rohanunk a világgal és mennyire tudunk lazítani. A lényeg mindig az egyensúlyon van!

Megtapasztaltam milyen az állandó szorongásban, feszültségben élni évtizedeken át, amikor tele vagy önkételkedéssel, félelemmel, folyamatosan a környezeted, a külvilág reakcióját figyeled, próbálsz tökéletes lenni, mindenkinek megfelelni, egy-egy kritika, „hiba” miatt napokig, hetekig emészteni magad, míg végül belebetegszel. Velem ugyanis ez történt. Egy pánikbetegség kellett ahhoz, hogy végre változtassak. Változtassak a munkámon, a hozzáállásomon, a gondolkodásmódomon, önmagamon.

Persze az évek során már egyre inkább erősödött bennem, hogy váltanom, változtatnom kell, mert az eddigi munkákban (pedagógia, média, jog) sosem tudok igazán kiteljesedni. Hiszen végig tudtam, én nem ezt akarom, ez nem én vagyok! Hajnalokig ültem bent azon a munkahelyen, ahová nem is szerettem bejárni. Azonban a vágyak csak vágyak maradtak, a „biztosból” kilépni nem merve inkább szenvedtem. Aztán eljött a pillanat!

Így visszatekintve már látom, mindennek pontosan úgy kellett történnie, ahogyan történt, hiszen semmi sem véletlenül jelenik meg az életünkben. Meg kellett élnem a testi-lelki-anyagi mélységeket, a “padlóra kerülést”, hogy tudjam, hogyan lehet és kell felállni, újrakezdeni, pályát módosítani és 34 évesen visszaülni az iskolapadba, beleugrani az ismeretlenbe, a bizonytalanba és megvalósítani azt, amire mindig is vágytam. A kulcs számomra a tudatosságban és a szemléletváltásban rejlik. Számos önismereti tanfolyamot, tréninget elvégezve, tudatos életmód táborokat megjárva, előadásokat hallgatva, könyveket olvasva rájöttem, hogy a valóság teljesen más, mint ahogyan azt én addig hittem, gondoltam.

Egyre inkább saját magamat helyeztem az életem középpontjába, megtanultam nemet mondani, vállalni a véleményemet, önmagamat. Mindemellett belevágtam a saját vállalkozásomba, hiszen mindig is emberekkel szerettem volna foglalkozni. Új, saját céljaim lettek, melyek szépen sorra valósulnak meg. Természetesen ehhez elengedhetetlen egyfajta belső stabilitás, egyensúly, amihez – ha rövid időre ki is billenek -, mindig vissza tudok találni. A stresszt nem tudjuk teljesen kiiktatni az életünkből, nem is ez a cél, hanem az, hogy tanuljuk meg hatékonyan kezelni.

Akármilyen pörgős, rohanós is a napom, mindig van pár percem arra, hogy kikapcsoljak, picit befelé figyeljek, jelen legyek. Azt a bizonyos „én-időt” nagyon fontosnak tartom. Legyen az csak egy kávézásnyi nyugalom, amikor senki és semmi más nincs az agyamban. Szépen leülve, megadva a módját, nem futtában. Ha több időm van, és a városban van dolgom, akkor legszívesebben egy kávézóba térek be és kapcsolok ki, vagy épp hangolódok át mondjuk az előadásomra. Olyan már nincs nálam, hogy „jaj, nem volt időm még enni sem!”. A testünk megbosszulja, ha nem figyelünk rá és a jelzéseire. Odafigyelek arra, mit eszem és hetente 2-szer, 3-szor futok a Margitszigeten egy-két kört, hogy levezessem az esetlegesen bennem lévő feszültséget, stresszt, kitisztuljon a fejem, testem-lelkem.

A jelenlétet nem győzöm hangsúlyozni, hiszen a legtöbb feszültséget az életünkben nem is a külvilág okozza számunkra, hanem a mi hozzáállásunk, a saját gondolataink, múltbéli sérelmeink, negatív tapasztalataink, melyekbe nagyon könnyen bele tudjuk pörgetni magunkat és nem is az adott helyzettel, személlyel van bajunk, csak épp rávetítjük mindazt, ami bennünk van.

Rengeteg energiám szabadult fel azáltal, hogy leállítom a felesleges agyalást, forgatókönyvgyártást, a „vajon mi lesz, ha…” vagy „mi lett volna, ha….” -kezdetű, véget nem érő kattogást. Ehelyett arra figyelek, ami éppen van, amit csinálok, ami ITT és MOST történik. Ha dolgozom, akkor teljes jelenléttel az ügyfelemre fókuszálok, ha sétálok, sétálok (ezt is imádom, sőt, munkába jövet-menet amikor jó idő volt még, szinte minden nap leültem az Andrássy úton valamelyik padra relaxálni egy picit), ha cikket írok cikket írok, ha mosogatok mosogatok, amikor eszem, akkor eszem, nem olvasok közben, nem nézem a TV-t stb. Apropó TV. Igyekszem minden felesleges ingert kizárni, sosem nézek erőszakos, véres, gyilkolós filmet, inkább zenét hallgatok. Évekkel ezelőtt, amikor hazaértem, az volt az első, hogy bekapcsoltam a televíziót, rádiót, csak hogy szóljon valami. Ma már élvezem, szeretem és tudatosan választom inkább a csendet.

Ugyancsak sok feszültséget okozott régen az, hogy ezer dolgot próbáltam egyszerre fejben tartani. Elintézendő telefonok, levelek, határidők, bevásárló lista stb. Folyamatosan koncentrációt jelentett, hogy nehogy elfelejtsek valamit. Ezt is befejeztem. Helyette mindent felírok. A terveimet, céljaimat, álmaimat csakúgy, mint minden teendőt. Nagyon praktikus a telefonra letölthető To do liste, de egy kis füzet, vagy bármilyen cetli tökéletesen megfelel. Erre naponta párszor rápillantok, kipipálom azt, amit megcsináltam, így megszabadultam a rengeteg „csak el ne felejtsem!”- gondolat terhétől.

Ma is sokat dolgozom, akár napi 12-14 órát is, ha szükséges, de: 1. élvezem, nagyon szeretem azt, amit csinálok, nem is munkának élem meg, így ez teljesen más érzés már, mint régen; 2. minden hétre beiktatok minimum egy jól megérdemelt pihenőnapot, amikor kialszom magam, lazítok, töltődöm. Ez lehet egy passzívabb, lakásból ki sem mozdulós, relaxálós nap, de ha épp aktívabb, kirándulós, családlátogatós, barátnőzős, akár szórakozós programra vágyom, akkor ilyet szervezek. Mindemellett minden évben elvonulok egy 10 napos csend vagy újjászületés táborba, ahol 10 napra kikapcsolom a telefont, és nincs semmi kapcsolatom a külvilággal. Ez a 10 nap csak az enyém és a befelé fordulás, valódi lelassulás időszaka. Mindezek annyira feltöltenek, hogy energiától telten állok az élet új kihívásai elé.

A technikáim egy része akár apróságnak tűnhet, de együttesen hatalmas változást hoztak az én életembe, ma már el sem tudnám képzelni a mindennapokat a régi módon, a mókuskereket hajtva, mindezek nélkül. Vallom, hogy a lényeg az egyensúly. Ha megtaláljuk a „tenni” és „lenni” számunkra helyes arányát, képesek vagyunk a nehezebb helyzetekben is a legjobbat kihozni magunkból.

 A Nők Lapja Cafén a cikk kivonatát itt találod: http://www.nlcafe.hu/eletmod/20131216/stresszmentes-karacsony-coach/

Pin It

Comments are closed.