Mi igaz belőle?
- Belső állapotunk, rezgésünk és párkapcsolataink összefüggnek: Spirituális megközelítésben hasonló rezgésű emberek vonzzák egymást. Ha valaki tele van belső félelemmel, önbizalomhiánnyal vagy sérülésekkel, gyakran hasonló kihívásokkal küzdő partnert vonz be – nem büntetésként, hanem tanulási lehetőségként.
- A „lelki társ” tükröt tart: A lelki társ nem feltétlenül egy „kész” ajándék, aki csak akkor jön, ha mi már tökéletesek vagyunk. Inkább olyan személy, aki segíthet még mélyebben megismerni önmagunkat. Viszont minél tudatosabb vagy önmagaddal kapcsolatban, annál érettebben tudod kezelni ezt a kapcsolatot. Folyamatos önreflexióval azt figyeled, mi mit indít be benned és nem a másikat hibáztatod mindenért.
- Belső rendezettség = nyitottság a mély kapcsolódásra: Ha valaki már dolgozott a saját sebein, ismeri a múltból hozott mintáit, elfogadja és értékeli önmagát, könnyebben tud kapcsolódni, bízni, szeretni, és nem elvárásokból vagy félelemből szeretne egy kapcsolatot.
Mi nem teljesen igaz?
- Nem kell „készen lenned” ahhoz, hogy megérkezzen a lelki társad. A belső munka nem egy verseny vagy feltétel, hanem egy folyamat, amit gyakran egy kapcsolaton belül lehet igazán tovább mélyíteni. Nem elég elméletben vagy az önismereti foglalkozásokon úgy érezni, hogy már készen állsz, aztán amikor ott az éles helyzet, valaki szeretne hozzád kapcsolódni, ismét a régi szerint reagálsz.
- A „bevonzás” nem mindig tudatos – sokszor futunk bele “rossz” kapcsolatokba, érnek csalódások, fájdalmak – pontosan azért, hogy fejlődjünk. Ilyenkor mondhatnánk azt, hogy még mindkét fél „félkész”.
Természetesen vannak olyan életszakaszaink – pl. egy szakítás után, ahol sérültünk -, amikor érdemes egy darabig egyedül lennünk, hogy feldolgozzunk, gyógyuljunk. Az önismereti utunk során fontos, hogy tudatosítsuk a sérüléseket és mintákat, mert csak így tudunk legközelebb másképp, mélyebben és tisztábban kapcsolódni – önmagunkhoz és a másikhoz is.
Mik a veszélyei ennek a nézőpontnak?
Bár a belső munka valóban fontos, ez a hitrendszer könnyen csapdává is válhat:
- Kifogássá alakulhat – „Még dolgoznom kell magamon…” – hangzik el sokszor, miközben valójában a kapcsolattól való félelem áll a háttérben. Így a növekedés helyett az elkerülést szolgálja.
- A jelen helyett a jövőbe helyezi az életet – A „majd ha készen leszek” gondolat elhalasztja a valódi megélést. Ezzel mintha folyton eltolnánk a boldogság lehetőségét.
- Önbántalmazássá fajulhat – Ha még nem érkezett meg a társ, könnyen önostorozóvá válhatsz: „Biztos velem van a baj, még mindig nem vagyok elég jó.” Ez csak mélyíti a belső hiányérzetet.
- Tökéletességre törekvésbe sodorhat – A belső munkát maximalizmussá torzíthatja: „Majd ha én tökéletes leszek, jön a tökéletes társ.” De a Lélek nem a tökéletességet, hanem a valódiságot keresi.
Egy bölcsebb megfogalmazás lehet:
„A lelki társamat nem azért vonzom be, mert tökéletes lettem, hanem mert nyitott vagyok a fejlődésre, az őszinte kapcsolódásra és a közös lelki útra.”
