Sokunknak a rideg valóság ettől nagyon távol állt. Amikor váratlanul érkezik a gyermek, a pozitív terhességi teszt nem örömöt, hanem félelmet, bizonytalanságot, konfliktusokat vagy akár kétségbeesést vált ki. Előfordulhat, hogy a szülők korainak érzik a gyermekvállalást, anyagi vagy párkapcsolati nehézségekkel küzdenek, vagy már nem szerettek volna több gyereket vállalni.
Ilyenkor felmerülhet, hogy a babát nem tartják meg, esetleg az édesanya tudattalanul vagy akár tudatosan is mindent megtesz azért, hogy elvetéljen.
Bár a szülők érzései később megváltozhatnak, és a gyermek megszületése után szeretettel fordulhatnak felé, a fogantatás és a magzati időszak érzelmi lenyomatai, a feleslegesség, haszontalanság és az elutasítottság érzése mélyen beépülnek a baba lelki világába.
A nem tervezett gyermek ugyanis már életének legelső szakaszában azt az üzenetet érzékeli: “Nem kellek.” “Nem akarnak.” “Nincs itt helyem.” Ezek a sérülések később meghatározhatják az alacsony önértékelését, a kapcsolatait és azt is, hogyan viszonyul önmagához, illetve a világhoz.
A nem várt gyermekek közül sokan nem érzik önmagukat elég értékesnek, nekik nem alanyi jogon, a létezésük miatt jár a szeretet, hanem úgy vélik, azt ki kell érdemelniük. Könnyen kialakulhat náluk a bizonyítási kényszer. Mintha az egész élet egy láthatatlan program köré szerveződne: “Bebizonyítom, hogy érdemes vagyok a szeretetre.”
Egészen korán megtanulják, hogyan kell „jó gyereknek lenni”, mások igényeit előtérbe helyezni. Sokan kiválóan teljesítenek az iskolában, igyekeznek megfelelni a szülői és társadalmi elvárásoknak, segítőkészek, empatikusak és problémamentesek lesznek. A szeretetet nem feltétel nélküli elfogadásként élik meg, hanem jutalomként, amelyet jó viselkedéssel, teljesítménnyel és alkalmazkodással lehet megszerezni.
Az ilyen gyermek gyakran nemcsak abban bizonytalan, hogy szeretik-e, hanem abban is, szabad-e figyelmet kérnie? Szabad-e kifejezni a szükségleteit? Joga van-e a létezéshez?
Milyen következményei lehetnek mindezeknek felnőttként?
Ha a fentiekben magadra ismertél, talán ezek is jellemzőek Rád:
- Képtelen vagy nemet mondani.
- Rettegsz a hibázástól;
- vagy attól, hogy valakit megbántasz és emiatt nem leszel szerethető.
- Gyakran van bűntudatod, miután kimondtál vagy megtettél valamit.
- Maximalista vagy.
- Félsz, attól, hogy nem vagy elég jó, és ha nem felelsz meg az elvárásoknak, akkor elveszítheted mások szeretetét vagy elfogadását.
- Nehezen húzol határokat, veled csaknem “bármit” meg lehet tenni.
- Te mindenkire is odafigyelsz, de Tőled gyakran elfelejtik megkérdezni hogy vagy?
- Önbizalomhiánnyal küzdesz.
- Szorongó típus vagy.
- Bizonytalanul kötődsz, nehezen találsz magadnak párt, illetve gyakran kerülsz szeretői szerepbe, ahol újra és újra átéled a “Nem kellek.”, “Nem engem választanak.”,”Nem vagyok elég jó.” fájdalmát.
- Félsz az elutasítástól.
Mindezek gyakran nem látványosak. Nem feltétlen hangos konfliktusokban jelennek meg, hanem belső szorongásban, önmagad elfojtásában és csendes visszahúzódásban.
Azok, akik gyerekként hosszú éveken át mások igényeire hangolódtak rá, gyakran nehezen kapcsolódnak saját érzéseikhez és vágyaikhoz. Az elvárásokat pontosan ismerik, önmagukat azonban alig. Tudják, mire van szüksége a környezetüknek, de azt már sokkal kevésbé, hogy ők maguk mire vágynak.
Sokan inkább szerepek mögé bújnak. Kívülről igyekeznek tökéletesnek tűnni, miközben belül bizonytalanság, önértékelési problémák és identitáskeresés jellemző rájuk. Felnőttkorban gyakran ők lesznek azok, akik mindig rendelkezésre állnak, mindenkit meghallgatnak, segítenek, alkalmazkodnak. Saját szükségleteiket azonban rendre háttérbe szorítják, sőt gyakran meg sem tudják fogalmazni, mire vágynak igazán.
Mit tehetsz?
A megértés maga ritkán hozza el a változást. Ehhez mélyebb önismereti módszerekre van szükség, amelyek segítségével visszamegyünk a fogantatásod pillanatáig és ott gyógyítjuk a belső gyermekedet, aki mindezeket átélte. A cél az, hogy az önismereti munka során fokozatosan megtapasztald, hogy nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy szerethetővé válj! Akkor is értékes vagy, ha hibázol, ha kimondod a véleményed, ha haragszol, vagy ha nemet mondasz.
Az igazi változás pedig ott kezdődik, amikor először fel tudod tenni magadnak bűntudat nélkül azt a kérdést: „De ÉN mit szeretnék?” Amikor elkezded felismerni, hogy ettől nem önző vagy, hanem végre elkezdesz odafigyelni a saját szükségleteidre! Az értéked már nem a teljesítménytől, a hasznosságtól vagy mások elégedettségétől és visszajelzésétől teszed függővé. Amikor érzed, a létezést nem kell kiérdemelned.
A fogantatásunk és érkezésünk körülményeit nem választhatjuk meg. Azt azonban igen, hogy felnőttként milyen kapcsolatot alakítunk ki a történetünkkel, a múltunkkal és önmagunkkal. Az, hogy a szüleid szerint Te “rosszkor” jöttél, róluk szól, nem rólad. Ők nem Téged nem akartak, hanem gyereket nem szerettek volna. Nem kell, hogy az ő valóságuk, a Te valóságoddá váljon. Jogod van itt lenni és úgy élni, ahogyan szeretnél!
A létezésedhez nem kell engedély. A helyedet nem kell kiérdemelned ezen a világon. Add meg azt a szeretetet magadnak, amire mindig is vágytál!
